Erdei séta – töltődj a természetben

Az erdő és egy kiadós erdei séta több kutatás szerint is jótékony hatással van az emberi szervezete. Tudtad, hogy a japánoknál például annyira elterjedt egy időben ez a vélekedés, hogy külön szót is alkottak erre? Ez a shinrin-yoku, ami tükörfordításban erdőfürdőzést jelent. Azt vallják, hogyha eltöltesz egy erdőben 2-3 órát, az olyan, mintha megmerítkeznél, megfürdőznél benne. Számos kísérletet is végeztek ezzel kapcsolatban és a kutatások egyértelműen bebizonyították, hogy már egy 1 órás erdei séta is sokkal jobb hatással van a szervezetre, mint például ugyanannyi városi.

Csökkenti a stresszt

Ezt biztosan te is tudod már, hiszen minden mozgás jótékony hatással van a szervezetedre, ezáltal pedig csökken a stressz-szint is. A Kyotoi Egyetem kutatói ennek is utánajártak és megállapították, hogy a növények olyan illóolajokat bocsátanak ki magukból, ami tartalmazza a phytoncides nevű anyagot, amely csökkenti a testben a kortizol, vagyis a stresszhormon szintjét. Emellett az erdőben töltött idő lecsendesíti a gondolataidat is, mivel nincsenek ártalmas zajok vagy káros anyagok körülötted, csupán a madarak és a fák hangja.

Jót tesz a vérnyomásodnak

Ahogy minden mozgásforma, az erdei séta is csökkenti a magas vérnyomást. Kutatók arra még nem jöttek rá, hogy mi ennek a pontos orvosi oka, de a közvélekedés szerint az, hogy egy erdei kirándulást az emberek nem kötelező mozgásformaként, hanem szórakozásként élnek meg. Lehet, hogy te pont edzőterembe járó típus vagy, ám érdemes megfontolnod, hogy egy hétvégi napot inkább az erődben töltesz a barátaiddal, vagy akár egyedül is.

Erdei séta a depresszió ellen

A természet gyógyító erejéről rengeteg kutatás készült, ezek eredményeit nagyon hosszan sorolhatnánk! A felmérésekből többek között az is kiderült, hogy azok az emberek, akik a természethez közel élnek, kevésbé depressziósak, mint “városi” társaik. Meglepő módon már az is sokat számít, hogy az ablakból éppen egy parkra, vagy zöldre látunk-e rá, vagy sem. Ha te is úgy érzed, hogy a szürke háztömbök vagy az őszi esték és a korai sötétedés inkább elszomorítanak, akkor hétvégén mindenképpen vedd rá magad egy könnyed erdei bóklászásra!

Felturbózza az immunrendszert

A már korábban említett phytonicdes anyag nem csak a kortizolszintet befolyásolja, hanem az immunrendszer védekező képességére is szuper hatással van. Állítólag a fák és úgy általában a természet illata az, ami felszabadítóan hat és jótékonyan stimulálja az immunrendszert, így rendszeres erdei sétával az egyes betegségek és vírusok ellen is könnyebben védekezhetsz. Arról, hogy pusztán az erdő szépségének látványa, vagy valóban bizonyos vegyi anyagok okozzák ezt a hatást, még a mai napig nincsen egyértelmű bizonyíték, ám a természet egészségre gyakorolt pozitív hatásában senki sem kételkedik.

Erdei séta a szellemi frissességért

Nemcsak a testet-lelket, hanem szellemedet is felfrissíti a természet közelsége. Biztosan te is észrevetted már magadon, hogy a szabadban töltött idő feldobja a kedvedet, javít a hangulatodon! A jó hangulat pedig gyors és kreatív problémamegoldást eredményez. Ezért, ha éppen elakadtál vagy napok óta tolsz magad előtt egy határidős munkát, vagy esetleg sokat szorongsz, akkor próbáld ki te is az erdőfürdőzést, hiszen könnyen lehet, hogy a fák között sétálva jössz rá arra, mi segítene a munkádban, vagy a szorongások feloldásában.

Ha csak teheted és elérhető közelségben találsz erdőt, menj ki akár minden nap egy 2 órás erdei sétára és figyeld meg magadon te is a jótékony hatását!

Maradj Aktłvhttps://maradjaktiv.hu
Az aktív élet, megfelelő pihenéssel, táplálkozással egy hosszú és boldog élet alapja lehet. Ehhez szeretnék minél több információt, segítséget adni nem csak 40 év feletti korosztálynak, ha nem a fiatalabbaknak is.

Stay in Touch

To follow the best weight loss journeys, success stories and inspirational interviews with the industry's top coaches and specialists. Start changing your life today!

Related Articles